2021.augusztus.2

  • Hétfő
  • Lehel

Missziós felkészítés kezdődött Hódmezővásárhelyen

Az MH KFOR Kontingens 14. váltása december elején megkezdte a missziós feladatra való felkészülését az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

Missziós felkészítés kezdődött Hódmezővásárhelyen

A napokban a kontingens minden tagja részt vett a dóci lőtéren megtartott lövészeten, ennek során az úgynevezett „nem háborús műveleti feladatokra” készültek fel a katonák. A kötelezően végrehajtandó békefenntartó lőgyakorlatok célja az ellenség harcképtelenné tétele, illetve a lázongó tömegből a hangadók „kiemelése” volt.

Az ilyen lövészet sajátossága, hogy a katonáknak emberi élet kioltása nélkül − vagyis a céltáblák egy adott felületét eltalálva − kell megoldaniuk a lőfeladatokat.

A KFOR-felkészülés folytatásaként a katonák olyan tantermi előadásokon vesznek majd részt, amelyek során elméleti ismereteket kapnak a műveleti területre jellemző sajátosságokról. Emellett pedig megkezdődnek a különféle speciális foglalkozások is − mint például az egészségügyi ismeretek vagy a vezetési gyakorlat.

A koszovói békefenntartó misszió az ENSZ határozata alapján kezdte meg működését 1999-ben. A Magyar Honvédség katonái a NATO-parancsnokság alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő részét képezik, feladatuk pedig a biztonság és a rend fenntartása. A portugál és magyar katonákból álló KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj (KFOR Tactical Reserve Manoeuvre Battalion − KTM) legfőbb rendeltetése az utak járhatóságának biztosítása Koszovó egész területén, illetve a jelenlétfenntartó járőrtevékenység.

2014 augusztusában a Magyar Honvédség növelte a Koszovóban állomásozó katonáinak létszámát, így Magyarország már közel 350 békefenntartóval van jelen a balkáni országban.

 

 hirpress.hu /honvedelem.hu

[2015.12.08]

 

Átadták a honvédség új helikoptereit Szolnokon

Ilyen volt a Gripenek augusztus 20-i bemutatója belülről

Először repült az első, Magyar Honvédségnek gyártott helikopter

Nemzetközi tüzérszakmai műhely Tatán

Felderítők bemutatója a leukémiás gyermekek gyógyulásáért

Véget ért a Szentesi Fokos 2019 - többnemzeti gyakorlat

Elhunyt bajtársaikra emlékeztek a tűzszerészek

Életet mentett a szabadnapos kecskeméti katona

Hatástalanították a tűzszerészek a Bozsik Stadionban talált bombát

Bombák kiemelés, Budafok érintett részét kiürítették

Generációváltás

Az ország számos pontján meneteltek

A honvédséget katonának kell vezetnie, nem politikusnak

Új harckocsikat vesz a honvédség

A katona jóléte a cél

Honvédelmi tárgyú törvényekről egyeztettek

Megérkeztek a nagyjavított Mi-24-es harcihelikopterek

Megérkeztek a pályakezdő tisztek

Magyarországot minden körülmények között meg kell védeni

Nemzetközi gyakorlatot tartanak Ócsán

Kiképzésen a központ katonái

Megduplázzák a honvédelmi költségvetést