2020.július.11

  • Szombat
  • Nóra, Lili
+10°C
  • Vasárnap
  • +6°C/+15°C
  • Hétfő
  • +7°C/+16°C
  • Kedd
  • +9°C/+17°C

Az ejtőernyősök a lehetetlenre is képesek

Szent Márton, a felderítők védőszentje napján emlékeztek az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljra november 11-én, Egerben.

Fotó: Tóth László - Az ejtőernyősök a lehetetlenre is képesek
Fotó: Tóth László - Az ejtőernyősök a lehetetlenre is képesek

A 2007-ben Egerből Debrecenbe diszlokált alakulat valamennyi katonájának szolgálatteljesítésére emlékeztető kopjafát tavaly avatták fel Egerben, és azóta hagyományteremtő céllal minden év november 11-én megkoszorúzzák. Az egykori felderítők között volt dr. Juhász Attila Simon, Felsőtárkány polgármestere is. Beszédében hangsúlyozta, hogy a zászlóalj állományába kerülők számára sosem az volt fontos, hogy oda tartozhassanak hanem, hogy méltók legyenek és maradjanak a tisztségre. „Úgy szálltunk be a Mi-8-asba, vagy akár az An-26-osba, hátunkon és hasunkon az ejtőernyőkkel, mellünkön a gépkarabéllyal, hogy esetleg egy olyan ejtőernyővel ugrunk, amit nem mi, hanem bajtársunk hajtogatott össze. Akire ezzel nyugodt szívvel rábíztuk az életünket.”

Eger alpolgármestere, Herman István megemlékező gondolatai között kiemelte, hogy 2007-ben a város nem csak egy katonai alakulatot veszített el, hanem odalett a bajtársiasság szellemisége is. „Ezért örültem nagyon, amikor másfél évvel ezelőtt megtudtam, hogy ezt a kopjafát felállítják itt, mert úgy gondoltam, hogy ha csak rövid időre is, de visszatérhet a katonaság és vele a bajtársiasság is a városba.” „Visszatekintve a fegyvernem történelmére, azt láthatjuk, hogy az ejtőernyősök a lehetetlenre is képesek” – fogalmazott Herman István, különböző hadtörténeti példákra - köztük az amerikai 101. légideszant hadosztály 1944 téli haditettére, a német ostromgyűrűbe zárt Bastogne védelmére - hivatkozva.

A fegyvernem magyar kezdeteit felidézve Eger alpolgármestere kiemelte a magát már az első világháború poklában is kitüntető vitéz Bertalan Árpád őrnagyot, aki nevét ma a szolnoki különleges rendeltetésű ezred katonái viselik büszkén. A koszorúzásokat követően a megemlékezés szervezői kihirdették a következő ceremónia dátumát, amely természetesen nem eshet más időpontra, mint Szent Márton napjára. Így 2017-ben is november 11-én várják majd a megemlékezni vágyókat a 24-esek kopjafájánál.

hirpress.hu  honvedelem.hu

[2016.11.13]