2020.július.15

  • Szerda
  • Henrik
+10°C
  • Csütörtök
  • +6°C/+15°C
  • Péntek
  • +7°C/+16°C
  • Szombat
  • +9°C/+17°C

Tüzéreket avattak a Kerepesi úton

Első alkalommal tartottak tüzéravatással egybekötött évértékelő rendezvényt a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) hagyományőrzői a napokban Budapesten.

Fotó: Dévényi Veronika - Tüzéreket avattak a Kerepesi úton
Fotó: Dévényi Veronika - Tüzéreket avattak a Kerepesi úton

Az évérzékelő rendezvényen a 2016-os esztendőben végzett legjelentősebb tevékenységeket Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy, a tagozat vezetője ismertette, majd Baán Norbert nyugállományú alezredes tolmácsolta Széles Ernő nyugállományú dandártábornok, a Matasz elnökének üdvözletét.

„Közel száz eseményen vettünk részt idén, hiszen az első világháborús és 1956-os évfordulók miatt a szokásosnál jóval több megemlékezésen, valamint filmforgatásokon kellett helyt álljunk – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Jásdi Balázs. „Ezek közül a legjelentősebb a Csak még egyszer előre című játékfilm, amelyben a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred Isonzó menti első világháborús harcait jelenítették meg a hagyományőrzők. Rendkívül összetett feladat volt, ugyanis a színészek betanításától a harctér berendezéséig és a közelharc végrehajtásáig mindent a hagyományőrzők hajtottak végre” – tette hozzá.

Elhangzott: a XVI. Doni-Hősök Emléktúrát idén már négy helyszínen teljesítette a csapat, valamint tavasszal felavatták legújabb légvédelmi ágyújukat, amelyből idén ősszel még egy példányt sikerült szerezni.

Az évértékelő állománygyűlést követően a Matasz hagyományőrzői légvédelmi tüzérré avatták Máté Miklóst, Stempely Alexet és Körmendi Pétert. Az avatási szertartást Matyi Tibor alezredes, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakéta Ezred parancsnokhelyettese, Bognár Tamás őrnagy, az MH Anyagellátó Raktárbázis tápiószecsői bázisának parancsnoka, Jásdi Balázs, valamint a csapat tüzérei végezték el.

VIDEÓ:

hirpress.hu  honvedelem.hu

[2016.12.17]