2017.november.20

  • Hétfő
  • Jolán
+8°C
  • Kedd
  • +1°C/+5°C
  • Szerda
  • +2°C/+9°C
  • Csütörtök
  • 0°C/+10°C

Szolgálaton kívüli rendőrök fogták el a betörőt

Falból kitépett páncélszekrényt próbált meg eltulajdonítani egy helybéli férfi a röszkei postáról. Két szolgálaton kívüli rendőr a közelben fogta el a gyanúsítottat.

Szolgálaton kívüli rendőrök fogták el a betörőt
Szolgálaton kívüli rendőrök fogták el a betörőt

A 26 éves férfi 2017. szeptember 12-én hajnalban a kerítés kibontásával, majd a fotocellás ajtók kifeszítésével jutott be a postára, ahol megpróbálta kinyitni a páncélszekrényt. A feltételezett elkövető nem járt sikerrel, végül egy falba rögzített irattartó széfet bontott ki, majd egy kiskocsira helyezve elvitte azt.

A helyszín közelében két szolgálaton kívüli rendőr lett figyelmes a kocsit húzó betörőre, akit – miután szolgálatba helyezték magukat- igazoltattak. A közben kiérkező járőrök őt a Szegedi Rendőrkapitányságra előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését. A férfi egy korábbi lopással kapcsolatban is beismerő vallomást tett.

Ellene nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

[2017.09.13]