2017.december.16

  • Szombat
  • Etelka
+3°C
  • Vasárnap
  • -2°C/+3°C
  • Hétfő
  • -4°C/0°C
  • Kedd
  • -3°C/0°C

Szexuális ajánlatot tett ezért halára verték

A nő a férfi ajánlatán felháborodott, és a történteket először a sértett ismerősének mondta el, aki számon kérte őt a viselkedéséért, majd többször meg is ütötte.

Illusztráció
Illusztráció

Egy 36 éves férfi a vád szerint 2015 júniusában egy konfliktus miatt olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy a férfi az elszenvedett sérülésekbe rövid időn belül belehalt.

A vádirat szerint a sértett 2015. június 17-én a késő esti órákban együtt italozott egy ismerősével – aki szintén vádlottja lett az ügynek -, majd később a XIV. kerületben felszálltak egy villamosra. A két férfi itt szólította meg a számukra addig ismeretlen 36 éves vádlottat és élettársát, akik éppen alkoholt fogyasztottak.

Beszélgetni kezdtek, és közben a vádlott és élettársa megkínálta a két férfit az általuk fogyasztott szeszes italból. Később mind a négyen leszálltak a Kerékgyártó utcai villamosmegállónál, ahol folytatták az italozást.

A sértett ennek során egyre ittasabb állapotba került, és emiatt többnyire a peron szélén lévő korlátnak támaszkodva állt, míg a többiek tőle kissé eltávolodva beszélgettek egymással.

Nem sokkal később a vádlott élettársa odament a korláthoz, a földön lévő üvegekből italt töltött magának, és közben beszélgetni kezdett a korlátnál álló – és ekkor már erősen ittas – sértettel, aki ennek során szexuális ajánlatot tett neki.

A nő a férfi ajánlatán felháborodott, és a történteket először a sértett ismerősének mondta el, aki számon kérte őt a viselkedéséért, majd többször meg is ütötte. A korlátnak támaszkodó, súlyos fokban ittas férfi a váratlan támadás ellen nem tudott védekezni, az ütések hatására a földre esett.

Ezután a vádlottnak is elmesélték a sértett korábbi, szexuális tartalmú megjegyzését, amin a férfi szintén feldühödött. Odament a földön fekvő sértetthez, majd a vád szerint kifejezetten nagy erővel, többször megrúgta és megtaposta a férfit, miközben folyamatosan szidalmazta őt.

A bántalmazást követően mindhárman távoztak a helyszínről, a rendőrök azonban – akiket egy környékbeli lakó értesített – rövid időn belül elfogták őket.

A sértett az elszenvedett sérülések következtében rövid időn belül a helyszínen életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a 36 éves férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja, amelynek büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés. A főügyészség emellett a sértett ismerősével szemben is vádat emelt súlyos testi sértés kísérlete miatt. Jelenleg mindketten – más ügyben – jogerős szabadságvesztés büntetést töltenek.

[2017.10.13]