2017.november.21

  • Kedd
  • Olivér
+4°C
  • Szerda
  • +2°C/+10°C
  • Csütörtök
  • 0°C/+8°C
  • Péntek
  • +3°C/+7°C

A gyermeket tartó volt élettársat és a férfi lányát is elütötte

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat egy 37 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki ismerősei közé hajtott.

illusztráció
illusztráció

A vádlott 2017. június 11-én dél körül láthatás után személyautóval vitte vissza három éves lányukat Nógrád községbe volt élettársához. A gyermek átadása során veszekedni kezdett az udvaron tartózkodó nővel, valamint az ő férfiismerősével. A vitát követően beült a gépkocsiba, a hídról kitolatott az ingatlan előtti füves területre, miközben a férfi is kiment és az autó elé állt, mivel számon akarta kérni a vádlotton a rövid idővel azelőtt elhangzott fenyegetéseit és sértegetéseit.

A férfi után ment a lánya és a vádlott élettársa is, aki az éppen visszavitt gyermeket is kezében tartotta, és megpróbálták csitítani a férfit. Eközben a vádlott a gépkocsival elindult feléjük, és – kis sebességgel – elütötte őket.

A férfi motorháztetőre hasalva az ablaktörlő lapátba és a visszapillantó tükörbe próbált kapaszkodni, azonban azok letörtek, ezért a gépkocsi mellé esett. 

hirpress.hu  mklu

[2017.11.13]