2017.november.21

  • Kedd
  • Olivér
+4°C
  • Szerda
  • +2°C/+10°C
  • Csütörtök
  • 0°C/+8°C
  • Péntek
  • +3°C/+7°C

Gázszerelőnek adta ki magát a trükkös csaló

Azt mondta, hogy szabálytalanul működik az idős ember gázórája, de ha kifizeti, ő megjavítja.

Illusztráció
Illusztráció

A Csongrádi Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy szentesi nővel és férfival szemben, akik pénzt csaltak ki egy idős, helybeli férfitől.

A feltételezett elkövetők 2017. július 13-án valamivel 19 óra előtt csengettek be a sértett házába, ahol a férfi gázszerelőnek adta ki magát. Azt mondta, hogy szabálytalanul működik az idős ember gázórája, de ha kifizeti, ő megjavítja. Ebbe a sértett beleegyezett és 20 ezer forint előleget adott át a gyanúsítottnak, amit a járműben várakozó társával elosztottak és távoztak a helyszínről.

A csongrádi nyomozók a feltételezett elkövetőket azonosították és a rendőrkapitányságra előállították. Őket gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során a bűncselekmény elkövetését részben elismerték. Ellenük csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A Csongrádi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbította.

[2017.11.14]