2017.december.14

  • Csütörtök
  • Szilárda
+3°C
  • Péntek
  • +3°C/+8°C
  • Szombat
  • 0°C/+5°C
  • Vasárnap
  • -1°C/+2°C

Vádat emeltek a somogyi uzsorás ellen

Rájuk akarta gyújtania házat.

Illusztráció
Illusztráció

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett uzsora bűntette és zsarolás bűntettének minősített esete miatt emelt vádat azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki ismerősei szorult anyagi helyzetét kihasználva tetemes összegű hasznot zsebelt be.

A 35 éves vádlott egy somogyi kistelepülésen élt. 2015 novemberétől 2017 áprilisáig ugyanabban a faluban élő, alacsony jövedelmű, anyagi nehézségekkel küzdő, olykor többgyerekes családnak, vagy gyermekét egyedül nevelő nőknek adott kölcsön különböző pénzösszegeket. A 13 sértettnek a következő hónapban, vagy esetenként rövidebb időn belül akár a kölcsön kapott összeg kétszeresét kellett visszafizetnie. Egy esetben azért, hogy ezzel az uzsorakamat mihamarabbi visszafizetésére késztesse őket, az egyik házaspárt azzal is megfenyegette, hogy rájuk fogja gyújtani a házukat.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság rendeljen el vagyonelkobzást arra az összegre, melyre a sértettek polgári jogi igényüket nem érvényesítették.

hirpress.hu  mklu

[2017.12.06]