2018.november.21

  • Szerda
  • Olivér
+5°C
  • Csütörtök
  • +2°C/+4°C
  • Péntek
  • +2°C/+4°C
  • Szombat
  • +1°C/+4°C

680 milliós váltóhamisítással gyanúsítanak egy közjegyzőt

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a közjegyzőként tevékenykedő férfit és bűntársait csalással, és hűtlen kezeléssel gyanúsítja.

Illusztráció
Illusztráció

A megalapozott gyanú szerint az ügyben érintett, fő tevékenységet illetően villamos energia termeléssel foglalkozó gazdasági társaság tényleges tulajdonosa és vezetője 2015. év elejétől a közjegyzői hivatású gyanúsított volt. A Zrt. ügyvezetője kizárólag a közjegyző, valamint annak testvére utasításai alapján járt el.

A rendelkezésre álló adatok szerint a közjegyző 2015 márciusa és májusa között a bűntársaival egy 680 millió forint értékű hamis váltót állíttatott ki a gazdasági társaság nevében. A hamis, visszadátumozva kiállított váltó mögött nem volt valós üzleti kapcsolat, és azzal a Zrt. feltétel nélküli, egyoldalú, visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt a kifizetésre. A váltó kiállításával, majd annak másra – szintén egy az érdekkörükbe tartozó személyre – forgatmányozásával a gyanúsítottak célja a jogtalan haszonszerzés volt, valamint az, hogy a Zrt. új tulajdonosi körének kárt okozzanak.

A Zrt. vezérigazgatója továbbá – úgyszintén a közjegyző, és annak testvére utasítására – 2015 áprilisában úgy engedményezett egy mintegy 70 millió forintos követelést egy Kft.-nek, hogy az engedményezés mögött valós gazdasági esemény nem volt; céljuk a Zrt. vagyonának a kijátszása volt. Ezeket a szerződéseket maga a gyanúsított közjegyző készítette el.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársaival együttműködve a tegnapi napon összehangolt akciót hajtottak végre, amelynek keretében több helyszínen is házkutatást tartottak, és a megalapozott gyanút alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le.

Mindezek alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség a közjegyzőt felbujtóként elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette, valamint különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette, és indítványozza az előzetes letartóztatását. A közjegyzőn kívül az ügynek négy további gyanúsítottja van.

hirpress.hu  mklu

[2018.01.25]