2018.június.24

  • Vasárnap
  • Iván
+15°C
  • Hétfő
  • +10°C/+20°C
  • Kedd
  • +11°C/+21°C
  • Szerda
  • +15°C/+19°C

Elfogták a debreceni emberölés feltételezett elkövetőjét

A Hajdú-Bihar megyei nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 32 éves férfit.

Elfogták a debreceni emberölés feltételezett elkövetőjét
Elfogták a debreceni emberölés feltételezett elkövetőjét

2018. február 19-én 16 óra 20 perc körül Debrecenben, a Nagyerdőben találtak rá járókelők egy női holttestre. A rendőrség munkatársai az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint lefolytatták a helyszíni szemlét és halottszemlét. Az eset körülményeinek kivizsgálása érdekében a nyomozó hatóság igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy az 55 éves nő halálát idegenkezűség okozta.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást, amely során a városban széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek a rendőrök az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében.

A beszerzett információkat követően a nyomozócsoport látókörébe került egy 32 éves férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A Hajdú-Bihar megyei nyomozók K. Attilát 2018. február 23-án emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.


A megalapozott gyanú szerint a férfit 2018. február 20-án egy másik bűncselekmény elkövetésével összefüggésben fogták el a járőrök Debrecenben. K. Attila aznap 17 óra 45 perc és 18 óra 40 perc között Debrecenben gyalogosan közlekedett a Rákóczi és Csapó utcák, valamint a Burgundia és Monti Ezredes utcák kereszteződésében, ahol előzetes szóváltás nélkül ököllel állon, illetve arcon ütött három nőt és egy kislányt. A nyomozók a gyanúsítottat akkor súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetése miatt bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2018. február 23-án elrendelt.

[2018.02.24]