2018.december.11

  • Kedd
  • Árpád
+3°C
  • Szerda
  • -1°C/+2°C
  • Csütörtök
  • -5°C/+1°C
  • Péntek
  • -5°C/-1°C

Anyja ismerősét rabolta ki a 17 éves fiú

Egy borotvával megvágta a sértett kezét, majd a magához vett pénzzel és ruhaneműkkel elmenekült a helyszínről.

Anyja ismerősét rabolta ki a 17 éves fiú
Anyja ismerősét rabolta ki a 17 éves fiú

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. szeptember 29-én 16 óra körül arról, hogy a zsákai otthonából egyik ismerőse fia pénzt és ruhaneműket akart elvinni. Azonban amikor számon kérte, a fiú megvágta őt egy borotvával. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként rövid időn belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

Az egyenruhások a 17 éves fiút előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A nyomozás adatai szerint a sértett áthívta magához a gyanúsított anyját, és amíg ők a lakás egyik szobájában voltak, addig a fiú készpénzt és ruhaneműket akart ellopni tőle. A bejelentő azonban, amikor észrevette és számon kérte a fiút, az egy borotvával megvágta a sértett kezét, majd a magához vett pénzzel és ruhaneműkkel elmenekült a helyszínről.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a zsákai fiatalkorúval szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

hirpress.hu  police.hu

[2018.10.01]