2018.december.11

  • Kedd
  • Árpád
+3°C
  • Szerda
  • -1°C/+2°C
  • Csütörtök
  • -5°C/+1°C
  • Péntek
  • -5°C/-1°C

Két férfi autókat lopott Budapesten, melyek közül kettőt társuk zalaegerszegi telephelyére szállítottak

A BRFK Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói a kutatások során három lopott gépjárművet és autóalkatrészeket is találtak.

Két férfi autókat lopott Budapesten, melyek közül kettőt társuk zalaegerszegi telephelyére szállítottak
Két férfi autókat lopott Budapesten, melyek közül kettőt társuk zalaegerszegi telephelyére szállítottak

A 46 éves pomázi V. László és az 51 éves balatonszabadi B. András 2018 júniusában két autót lopott el Budapest II. kerületében úgy, hogy az egyiket az utcán indították be, majd azzal elvontatták egy ház udvaráról a másik járművet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói a beszerzett adatok, valamint a kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket 2018. október 9-én reggel Zuglóban egy parkolóban fogtak el, ahol egy lopott autóban ültek. Az autótolvajok az elfogásukat megelőzően vitték el a járművet úgy, hogy megbontották annak gyújtáskapcsolóját. A rendőrök B. Andrásnál autólopáshoz használt eszközöket találtak. A nyomozók V. László pomázi ingatlanjaiban autóalkatrészeket, valamint két, körözés alatt álló és három, kiköszörült azonosítószámú motorblokkot, szerszámokat és egy autót foglaltak le.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök még aznap elfogták a 61 éves F. Józsefet is, akinek az elkövetők a zalaegerszegi telephelyére szállítottak két lopott járművet, melyek közül az egyikre bontott karosszériával, a másikra üzemképtelen állapotban találtak rá a rendőrök.

 A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói V. Lászlót és B. Andrást lopás bűntett, F. Józsefet orgazdaság bűntett, valamint más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

[2018.10.11]