2019.március.21

  • Csütörtök
  • Benedek
+3°C
  • Péntek
  • 0°C/+13°C
  • Szombat
  • +2°C/+16°C
  • Vasárnap
  • +4°C/+16°C

Vádemelés rablás és más bűncselekmények miatt

Lakókörnyezetét és családtagjait is terrorizálta.

Illusztráció
Illusztráció

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves mátraterenyei férfi ellen, aki lakókörnyezetét és családtagjait is terrorizálta.

A vádlott – aki  az gazságügyi szakértők szerint alkoholfüggő és kábítószer-, valamint gyógyszerfogyasztó – 2018. június elején a lakhelyén lévő kisbolt előtt italozott, amikor az üzlethez érkező ismerőse szóvá tette neki, hogy nem fizette meg a tartozását. A számonkérés miatti dühében a vádlott ököllel arcon ütötte a sértettet, majd trágár szavak közepette hozzávágta a másik kezében tartott teli sörösdobozt is. Az ütéstől a férfi orra zúzódott, és azon hámsérülések is keletkeztek.

A vádlott 2018. tavaszától gyakorta kereste fel pénzért, vagy borért a lakóhelyéhez közel egyedül élő, 65 éves, igen gyenge fizikumú – 40 kg testsúlyú, végtaggyengeségben szenvedő – mozgáskorlátozott ismerősét, akiről tudta, hogy nyugdíja révén rendszeres jövedelemmel rendelkezik.  Ha a vádlott ittas volt, rendre bántalmazással “torolta meg”, ha kapott pénzt vagy bort, emellett visszaélve a sértett súlyosan legyengült fizikai állapotával és azzal, hogy egyedül él, több ízben bántalmazta őt csupán „szórakozásból” vagy csak azért, hogy erőfölényét mutassa.

2018. szeptemberében a vádlott az éppen ágyában pihenő férfitől ismét pénzt és bort kért, a sértett azonban nem tudott adni egyiket sem, ezért őt az ittas elkövető a lábainál fogva kihúzta a háza előtti lépcsőhöz, majd ott percekig ököllel ütötte és rugdosta.

2018. szeptember 18-án este a vádlott erősen ittas állapotban megjelent nagyanyja lakásánál, hogy pénzt kérjen tőle. Mivel pénzt nem kapott, veszekedni kezdett az idős nővel, akinek a vádlott testvére kelt  a védelmére, és elzavarta őt. A vádlott távozóban, haragjában felkapott egy botot, hogy azzal megdobja a testvérét, ám a dobással nagyanyjukat találta el, aki a jobb alkarján hámsérülést szenvedett.

Mivel a vádlott így nem jutott pénzhez, visszatért az általa rendszeresen megtámadott idős férfihez, a házba a sértett engedélye nélkül bement, majd az ágyban fekvő sértettre ordított, hogy adjon neki pénzt és italt. A vádlott úgy vélte, hogy áldozatának már meg kellett kapnia a nyugdíját, ezért átkutatta az ágyneműt és a párnát, de pénzt nem talált, erre a sértett arcát kezdte ütni.

Három-négy ütést követően, miután a sértett rákiabált, abbahagyta a bántalmazást, azonban észrevett a földön egy zsineg darabot. Felvette azt és „Megöllek, te szemét!” szavakkal a sértett nyaka köré tekerve megszorította a zsineget, arra gondolva, hogy ettől majd jobban megijed és előadja a bort, vagy ad neki pénzt. A zsineg azonban elszakadt, így a vádlott cselekményével felhagyva a sértett lakásából távozott.  A bántalmazás következtében a sértett az orrtájék és az ajak nyálkahártyájának zúzódását és felszínes hámsérülését szenvedte el.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfi ellen a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére folytatólagosan elkövetett rablás bűntette, magánlaksértés bűntette, két rendbeli garázdaság és testi sértés miatt emelt vádat.

A vádlottal szemben kiszabható szabadságvesztés a halmazati büntetés szabályaira tekintettel öt évtől tizenöt évig terjed. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabására és a közügyektől eltiltásra tett indítványt.

hirpress.hu  mklu

[2019.03.12]