2019.június.16

  • Vasárnap
  • Jusztin
+21°C
  • Hétfő
  • +21°C/+31°C
  • Kedd
  • +21°C/+27°C
  • Szerda
  • +20°C/+28°C

Bezárja szolnoki gyárát Bige László

Napokon belül megkezdik a szolnoki Bige Holding, vagyis az egykori Tiszamenti Vegyiművek dolgozóinak elbocsátását .

Bezárja szolnoki gyárát Bige László
Bezárja szolnoki gyárát Bige László

A bezárás oka, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május 31-i határozata megtiltotta a gyár működését bizonyos, a kénsavgyárukban tapasztalt rendellenesség miatt. Ezzel beigazolódott, amiről a tulajdonos már korábban beszélt.

A nepszava birtokába jutott határozat előírja, hogy szüntessék meg az óleumtorony szigetelése és a betonszarkofágja sérüléseit, tárják fel és javítsák ki bizonyos tartályok műszaki hibáit, illetve csökkentsék a megengedett szint negyede alá a tárolt veszélyes anyag mennyiségét. Mindezekről jelentést is kell készíteni.

Bige László a Népszavának azt mondta, hogy a határozat megállapításai egészében szabálytalanok és végrehajthatatlanok, már csak azért is, mert szerinte a felsorolt hiányosságok elhárítása veszélyes üzem, amit a határozat tilt. Ezt június 4-i válaszlevelében meg is írta a hivatalnak.

A veszélyes anyagok szintcsökkentése nem csak ellehetetleníti a termelést, de a tilalom miatt egyenesen bűncselekmény, az erre való utasítás pedig felbujtás – véli az üzletember.

A Bige Holding vezetői hozzátették: a hatóság élet- és robbanásveszélyes helyzetet teremtett azzal, hogy a tiltás a már kiszerelt és kamionokra pakolt késztermékek kiszállítására is vonatkozott. Ezeket végül úgy sikerült kiszállítani, hogy külön kérték. A határozat negyedik pontjába foglalt biztonsági jelentést már elküldték, ezzel együtt kétségbe vonják a hatóság szakértőjének felkészültségét és a határozat szakmaiságát is.

Előzmények

Tavaly novemberben 300 fős különítmény szállta meg a Bige Holding szolnoki üzemét, akkor azt mondták a hatóságok, hogy a nyomozás hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmény gyanúja miatt folyik. Idén május végén Bigét a nyíregyházi rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki, és két napra őrizetbe vették vesztegetés gyanúja miatt.

A Népszava megkereste a katasztrófavédelem illetékes igazgatóságát is, ahol azt mondták, hogy az intézkedés azért vált szükségesség, mert ismételt hiányosságokat találtak az üzemben, és az ellenőrzés alatt is üzemzavar volt. Szerintük a veszélyes anyagokat elszállítással, valamint szabályos megsemmisítéssel csökkenteni lehet. Mint írták, a benyújtott biztonsági jelentés elbírálására közigazgatási eljárás indult, a szolnoki kormányhivatal nem indított eljárást.

A milliárdos vállalkozó szerint a dokumentum számukra végrehajthatatlan és mivel a Bige Holding anyagilag jól áll, nem lát más kiutat, mint bezárja a gyárat és kifizesse az összes tartozást a dolgozóknak, a beszállítóknak és a banknak, a kifizetések után pedig bárki viheti a gyárat. Az 1951 óta működő, 250 embert foglalkoztató gyár nyereséges és mintegy 40 országba szállít.

Bigének az a meggyőződése, hogy bizonyos körök fondorlatosan, hatóságok és strómanok felhasználásával szeretnék gyakorlatilag ingyen megszerezni a vagyonát....

[2019.06.12]