2019.július.23

  • Kedd
  • Lenke
+21°C
  • Szerda
  • +19°C/+28°C
  • Csütörtök
  • +19°C/+29°C
  • Péntek
  • +22°C/+31°C

Viharkárokhoz riasztják a tűzoltókat

Autókra és vasútra is dőltek fák. Továbbra is az ország több térségében dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán. Szolnokon, a Bercsényi utcában állt, és magánházakba folyt be a víz. Az egységek átvizsgálták az érintett szakaszt, ahonnan négy embert kimenekítettek. Szintén Szolnokon egy hotel alagsorába tört be, több településen, így például a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán, a Pest megyei Domonyban, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalván és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Paposon pedig magánházak pincéjét árasztotta el – olykor egy méter magasan – a víz. Szentesen, a Szarvasi úton, valamint Budapest XIX. kerületében, a Rákóczi utcában járművekre, Fábiánsebestyénben pedig a vasútra dőlt fa. Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Martfűn, a Rákóczi úton, Tiszaföldvár és Mezőhék között, valamint Fegyvernek és Örményes között ugyancsak fák zuhantak az útra.

Minden jog fenntartva © - BM OKF

[2019.06.19]

 

Három autó karambolozott Kőbányán

Fának ütközött egy autó Baján

Baleset történt Tarnaszentmária és Verpelét között

Nagy területen ég a nádas Nagykanizsa külterületén

Árokba hajtott egy autó Gombánál

Árokba csapódott egy autó a 86-oson Vátnál

Oldalára borult egy kamion Mezőhegyesnél

Két autó karambolozott Görgetegen

Árokba borult egy autó az 5-ösön Örkénynél

Árokba hajtott egy gépkocsi a 84-esen Rigácsnál

Árokba borult egy autó a 61-esen Cecénél

Kerékpárost gázolt el egy vonat Siófoknál

Három jármű karambolozott az M3-as fővárosi szakaszán

Felborult egy autó Keszthelyen

Karambol a főváros X. kerületében

Autó égett Fadd közelében

Egymásba futott egy autó és egy motorkerékpár Pomáznál

Hulladék ég Ráckeve határában

Lángba borult egy gépkocsi Gödrén

Személyautó és motorkerékpár karambolozott Budapesten

Karambol Kőbányán

A tetejére borult egy autó Szarvasgede közelében

Tűz volt egy családi házban, Soroksáron

Gázszivárgás Kápolnásnyéken

Ég egy ház tetőszerkezete Tunyogmatolcson

Aljnövényzet ég Vonyarcvashegy határában

Teherautó égett a 37-es főúton

Oszlopnak hajtott egy autó Csepelen

Tűz volt egy budapesti lakóházban

Teherautók ütköztek össze Tatabányán

Elvágtak egy gázvezetéket Budaörsön

Tűz volt Kópházán

Karambol Kemeneshőgyész közelében

Kigyulladt egy autó Izsófalván.