2019.október.14

  • Hétfő
  • Helén
+11°C

Zsarolás és rablás

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottja előbb zsarolással, majd rablással szerzett pénzt egy érsekhalmi nőtől.

Zsarolás és rablás
Zsarolás és rablás

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2018. augusztus 28-án 7 óra 20 perckor őrizetbe vettek egy férfit, akit az ellene kiadott elfogatóparancs alapján a Csongrád megyei rendőrök fogtak el.

Az akkor 35 éves férfi a gyanú szerint néhány héttel korábban – augusztus 3-án délután – felkeresett egy érsekhalmi nőt a lakásán, és arra hivatkozva, hogy az asszony férje tartozik neki, félmillió forintot szerzett meg tőle.  

A gyanúsított augusztus 26-án ismét megjelent az ingatlannál, és arcát egy fekete maszkkal eltakarva fegyverrel fenyegette meg a házból kilépő áldozatát. A sértettet visszalökte a lakásba, megütötte, majd pénzt követelt tőle. A nő – aki a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett – a fenyegetőző rablónak egy aranyláncot és kétszázhúszezer forint körüli összeget adott át.

A megyei nyomozók a férfi gyanúsítását az időközben beszerzett adatok alapján módosították: álláspontjuk szerint a férfi a rablást megelőzően nem csalást, hanem zsarolás bűntettét követte el az asszony sérelmére.

A jelenleg is letartóztatásban lévő mindszenti férfi ügyében a nyomozás vizsgálati szakaszában a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte. Az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

hirpress.hu  police.hu

[2019.08.12]