2020.május.25

  • Hétfő
  • Orbán
+10°C
  • Kedd
  • +6°C/+15°C
  • Szerda
  • +7°C/+16°C
  • Csütörtök
  • +9°C/+17°C

Fenyegetőzött

Azzal fenyegetőzött, hogy ezzel megállítja a vírust, valamint azt is közölte, hogy ha kell, akkor fegyvert is elővesz.

Fenyegetőzött
Fenyegetőzött

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. március 17-én 8 óra 51 perckor érkezett bejelentés egy józsefvárosi üzletből, hogy egy férfi vásárlás után egy kézigránátnak látszó tárgyat vett elő, és azzal fenyegetőzött, hogy ezzel megállítja a vírust, valamint azt is közölte, hogy ha kell, akkor fegyvert is elővesz.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály és a Felderítő Főosztály munkatársai azonnal megkezdték a feltételezett elkövető felkutatását, elemezték a környéken lévő kamerák felvételeit és tanúkat hallgattak ki. A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 43 éves budapesti férfit, akit 12 óra 59 perckor Budapesten, a XVII. kerületi Ferihegyi úton a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével elfogtak. A férfi lakásában a nyomozók kutatást tartottak, ahol megtalálták a fenyegetés során használt, valódira megtévesztésig hasonlító kézigránát-utánzatot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói N. Kálmánt közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

hirpress.hu  police.hu

[2020.03.19]