2020.augusztus.15

  • Szombat
  • Mária
+10°C
  • Vasárnap
  • +6°C/+15°C
  • Hétfő
  • +7°C/+16°C
  • Kedd
  • +9°C/+17°C

Kormányinfó: Fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindítható az élet

Kormányinfó: Fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindítható az élet  

Budapesten marad az eddigi kijárási korlátozás
Az aktív fertőzöttek 70 százaléka Budapesten és Pest megyében - az összes haláleset 70 százaléka pedig csak a fővárosban - van, a kijárási korlátozásokat és a szigorú intézkedéseket ezért Budapesten és Pest megye egyes járásaiban továbbra is indokolt fenntartani - fejtette ki a tárcavezető.

Kötelező tesztelni az idősotthonban dolgozókat
Arról is beszélt, hogy a kormány döntése értelmében a kórházakból kimenő és oda bejövő betegeket kötelezően tesztelni kell, ahogyan az idősotthoni dolgozókat is.

Átfertőzöttségi kutatás indul
Közölte továbbá, hogy négy egyetem orvostudományi karának összefogásában reprezentatív tesztelés kezdődik, ami választ ad arra, az ország körülbelül hány százaléka eshetett át a betegségen.

Az egészségügy felkészült
Kijelenthető, 50 nap megfeszített munkájával Magyarország ma olyan helyzetben van, hogy az egészségügy akár a tömeges megbetegedések kezelésére is felkészült - mondta Gulyás Gergely, jelezve: a koronavírus-járvány elleni védekezés most véget érő első fázisának legfontosabb teendője az egészségügyi rendszer felkészítése volt. Kiemelte: a járványt sikerült lelassítani, a magyar számok kifejezetten kedvezőek, viszonylag alacsonyan maradt a fertőzöttek száma, de minden ilyen esetben a legrosszabb forgatókönyvre kell készülni, ennek megfelelően intézkedtek. Hangsúlyozta, a védekezéshez kulcsfontosságú lélegeztetőkészülék-állomány szempontjából is ma Magyarország a védekezésre leginkább felkészült országok közé tartozik.

Májusban biztos marad a digitális oktatás
Gulyás Gergely kijelentette: májusban fennmarad a tantermen kívüli, digitális oktatás, a júniusi helyzetről pedig később döntenek.

Marad az ingyenes parkolás
A tárcavezető közölte: az egész országban marad az ingyenes parkolás, ez az intézkedés bevált, nem eredményezett komoly forgalomnövekedést, viszont lehetővé teszi, hogy aki megteheti, nem a tömegközlekedést veszi igénybe, ami segíti a fertőzés terjedésének korlátozását.

500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet megtartani
Kiemelte: a rendezvényekre vonatkozó korlátozások érvényben maradnak, augusztus 15-ig az 500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet megtartani.

Marad az idősek 9-12 óra közötti vásárlási idősávja
Elmondta: az időseket továbbra is arra kérik, hogy csak a legszükségesebb esetekben hagyják el az otthonukat, a számukra biztosított 9-12 óra közötti vásárlási időszak megmarad.

Maszk a tömegközlekedésben és a boltokban
Emellett mindenkit kérnek, hogy viseljen maszkot, illetve takarja el a száját a tömegközlekedésben és a boltokban, valamint tartsa be a 1,5 méteres távolságot - tette hozzá.

Vidéken megszűnik több korlátozás
A miniszter hangsúlyozta: vidéken a kijárási korlátozásokat eltörlik, új, az eddiginél lazább szabályokat állapítanak meg, de azt kérik, hogy a védekezési intézkedéseket ott is mindenki tartsa tiszteletben. Kifejtette: május 4-től engedélyezett az éttermek, szállodák és kávézók nyitva tartása a kerthelyiségekben, teraszokon. A strandok, szabadtéri múzeumok kinyithatnak. Szolgáltatások korlátozások nélkül nyújthatók, az amatőr és profi sportban engedélyezik az edzéseket és zártkörű rendezvényeket. Az esküvők, temetések, szentmisék, istentiszteletek a korábbi szabályok betartásával megtarthatók - sorolta.

A koronavírus-törvényt ért politikai támadások
Donald Tusknak, az Európai Néppárt (EPP) elnökének bocsánatkérését várja Magyarország, miután az Európai Bizottság az uniós szabályokkal összhangban állónak találta a magyar pandémiás intézkedéseket - közölte. Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy Vera Jourová uniós biztos szerdán ismét egyértelművé tette a pandémiás helyzettel kapcsolatos magyar intézkedések összhangban állnak az EU jogszabályaival, kötelező előírásaival és szerződéseivel. A miniszter aggasztónak nevezte, hogy a Fidesz európai pártcsaládjában, az EPP-ben is voltak olyanok, akik hangulatot keltettek Magyarországgal szemben, akik alaptalan, valótlan és sértő állításokat fogalmaztak meg Magyarországról. Különösen szomorú - mondta - , hogy az EPP elnöke is ebbe a körbe tartozott. Hozzátette: az EPP elnöke korábban az EU egyik legmagasabb rangú tisztviselője volt, tőle különösen elvárható, hogy a bizottság döntése után kérjen elnézést.
Szólt arról is, megalapozatlan és kifejezetten szégyenteljes volt az a magatartás, hogy "a magyar baloldal képviselői, a Demokratikus Koalíciótól a Jobbikig" Brüsszelbe rohangáltak, hogy saját országukat feljelentsék. Gulyás Gergely szerint itt van egy újabb pillanat, hogy az ellenzék átgondolja, nem lenne jobb, ha a járvány elleni védekezés időszakában nemzeti egységet hoznának létre.

Több engedélyezés helyett elég a bejelentés
Közigazgatási egyszerűsítésekről döntött a kormány: az engedély alapján gyakorolható tevékenységek - egyes kivételekkel - mostantól bejelentés után gyakorolhatóak lesznek - jelentette be a miniszter. Gulyás Gergely ismertetése szerint ha valaki bejelenti egy tevékenység megkezdését és a hatóság azt nyolc napon belül nem tiltja meg, akkor a kilencedik naptól szabadon elkezdheti azt gyakorolni.
Hozzátette: mintegy két tucat ügycsoport továbbra is engedélyköteles; a részletszabályok hamarosan megismerhetőek lesznek.
Elmondta, remélik, hogy az egyszerűsítéssel a koronavírus-járvány időszakában kevesebb lesz a személyes kapcsolattartás, illetve csökken a vállalkozások adminisztrációs terhe.
Kifejtette: ma 3000-4000 eljárásfajta van Magyarországon, évente 23 millió engedélyezési eljárást folytatnak le; ez a kormányhivatalok állománya mintegy 84 százalékának, mintegy 29 ezer tisztségviselőnek a közreműködését igényli.
    
Újranyithatnak a magánegészségügyi és fokozatos a közegészségügyi szolgáltatók is
Május 4-től feloldja a kormány a magánegészségügyre vonatkozó korlátozásokat - közölte. Elmondta, a korlátozások feloldása azért is fontos, mert a magánegészségügy hozzá tud járulni a közegészségügyi tehermentesítéséhez. Hozzátette: a közegészségügyi korlátozásokat négy lépésben, különböző időpontokban oldják fel különböző szakrendelésekre vonatkozóan. A részletszabályokat tartalmazó rendelet rövidesen megjelenik - közölte.

Hétfőtől indulnak az érettségi vizsgák
Kitért arra, hogy a magyar oktatási rendszer a jelenlegi helyzetben felkészült a hétfőn induló érettségi megtartására, a lehető legkisebb kockázattal lebonyolíthatóak a vizsgák. Elmondta, a vizsgázók több mint 97 százaléka úgy döntött, most érettségizik, a többiek ősszel.

Változik az adatközlés
Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy hétfőtől több adatot közölnek: a megbetegedésekre és halálozásokra vonatkozó adatokat külön közlik Budapestre és azokra a Pest megyei járásokra nézve, ahol fennmaradnak a kijárási korlátozások, továbbá az ország többi területére vonatkozóan.

Elkezdték az első vérplazma terápiát
A miniszter kérdésre válaszolva arról, hogy mit terveznek, ha az erről szóló felhívás ellenére nem lesz elegendő vérplazma, elmondta: jelen pillanatban egy olyan terápiát próbálnak ki a magyar egészségügyben, ami reményeik szerint eredményes lehet. Ezt azonban most még nem lehet egyértelműen kimondani, így a kérdést most még idő előttinek tartja.

A tesztelésekről
Az orvosi protokolltól függ, kinél hányszor kell a tesztelést elvégezni, mára jelentős a tartalék tesztekből, így semmi akadálya nincs, hogy ha szükséges, többször is megtegyék ezt - közölte egy másik felvetésre. A kormány döntött arról is, hogy a egészségügyi dolgozóknál a tesztelést felgyorsítják, és mindenkinél elvégzik, aki idősotthonban dolgozik, illetve, aki betegként kórházba bemegy, onnan kijön.

Az iskolák újranyitásáról egyelőre nincs döntés
Arról, hogy az otthoni karanténban lévőknél hogyan állapítják meg a gyógyulást, közölte: ezt is minden esetben orvosi protokoll határozza meg. Arra a kérdésre, hogy az idei tanévben újranyithatnak-e még az iskolák, azt mondta: bizonytalanok ebben, a járványügyi helyzettől függ. Most azt lehet mondani, hogy június 2-ig iskolába menni a korábbi szabályok szerint nem kell, és nem is lehet. A gyermekek felügyeletéről gondoskodni kell az iskolákban, ez jelenleg is így van - közölte.

Bővítjük a közmunkaprogramot
Kérdezték arról is, hogy számítanak-e a közmunkaprogramba új résztvevők bekapcsolódására, terveznek-e költségvetési átcsoportosítást. Gulyás Gergely elmondta: a programban a Belügyminisztérium irányítása mellett volt, hogy 230 ezren vettek részt. Ez a szám 83 ezerre csökkent mostanra, de nyilvánvaló, hogy a válság miatt nőni fog, azt nehéz megjósolni mennyivel - mutatott rá. Ha szükséges, a program bővíthető, a jelenlegi keretek között vízügyi, rendészeti és más közszolgálati munkálatoknál van lehetőség, hogy "értelmes munkát" tudjanak adni - közölte.

Az önkormányzatokról
A miniszter kifejezte a kormány segítő szándékát az önkormányzatok felé, ugyanakkor megerősítette: a veszélyben a terheket is közösen kell vállalni. A központi költségvetés veszteségei jóval nagyobbak, mint amit az önkormányzatoknak arányosan el kell szenvedniük.

A gazdaság újra indítása
A kormány arra készül, hogy az év második felében mindent megtegyen, hogy a gazdaságot is újra tudják indítani, az a cél, ne kevesebb, hanem több beruházás legyen, ez szolgálja a települések fejlesztését is. Ezért azt tervezik, hogy számos beruházással segítik majd a településeket - jelezte. Remélik, augusztus 20-ra a nemzeti ünnepre lehet programokat csinálni, de erről ma felelősen nyilatkozni nem lehet - tette hozzá egy másik felvetésre. A kreatív-, illetve az élőzenei ipar megsegítéséről azt mondta: részben eddig is nyújtott segítséget a kabinet ennek a szektornak, és a kultúra számtalan más területén is érzik, komoly baj van. A területen elindult civil összefogást üdvözlik, ehhez kormányzati lépések is kapcsolódni fognak - jelezte. A jövő héten lesznek olyan kulturális egyeztetések - vélhetően a miniszterelnök részvételével - amelyeken megpróbálják felmérni a lehetőségeket.

A budapesti sebességkorlátozásról

A Karácsony Gergely főpolgármester asztalán lévő, sebességkorlátozást érintő javaslatról azt mondta: a jelenlegi helyzetben mindenféle kapkodás különösen káros. Az ilyen előkészítetlen javaslatoknak az előterjesztése, egy nap alatt javaslattá nyilvánítása, nem túl hasznos. Ha a főpolgármesternek vannak javaslatai a budapesti közlekedésre vonatkozóan, akkor érdemes a közgyűlés frakcióvezetőivel ezt megvitatni, társadalmi egyeztetést folytatni, azt a gyakorlatot követni, amit Karácsony Gergely a saját kampányában ígért. Személyesen erős kétségei vannak, hogy a javaslatban megfogalmazottak a jó irányt képviselik - jegyezte meg.

 

Minden jog fenntartva © - OT

[2020.04.30]

 

Megelőző fertőtlenítés lesz a hazai börtönökben

Élsportolók vére segíthet a fertőzötteken

Nem lehet még fellélegezni

Hétfőn megkezdődnek az érettségi vizsgák

A nagyobb idősotthonokban is lesznek kórházparancsnokok