2020.szeptember.24

  • Csütörtök
  • Gellért
+10°C
  • Péntek
  • +6°C/+15°C
  • Szombat
  • +7°C/+16°C
  • Vasárnap
  • +9°C/+17°C

A gyanú szerint elszámolási vita áll a hátterében

A gödöllői nyomozók elfogták azt a fóti férfit, aki erőszakkal akarta behajtani adósa elmaradását.

A gödöllői nyomozók elfogták azt a fóti férfit, aki erőszakkal akarta behajtani adósa elmaradását.
A gödöllői nyomozók elfogták azt a fóti férfit, aki erőszakkal akarta behajtani adósa elmaradását.

Elszámolási vita áll a gyanú szerint annak a bűncselekménynek a hátterében, amely 2020. február 18-án késő este történt egy erdőkertesi házban. Az ajtón három maszkos tódult be, majd egyikük válogatott trágárságok és szitkok közepette követelte jussát az ott-tartózkodó férfitól, akinek nyomatékul egy kést tartott a nyakához.

Kiabálva megöléssel fenyegette, aztán módszert váltott, ütötte, verte, majd többször belerúgott a már földön fekvő áldozatába. A támadó két társa a bántalmazásban nem vett részt, szerepük a túlerőben rejlő megfélemlítés volt. Miután a sértett pénztárcájából kirántottak 40 ezer forintot, elmenekültek.

A gödöllői rendőrök rövid idő alatt azonosították és elfogták. Kihallgatásán a 47 éves fóti férfi az önbíráskodás bűntettéről szóló gyanúsítás ellen panaszt tett és tagadta a bűncselekmény elkövetését. Őrizetbe azután vették, miután kiderült, szabadlábon hagyását arra használta, hogy az elkövetéskor a ház másik helyiségében tartózkodó tanút befolyásolja.

A Gödöllői Rendőrkapitányság önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az azóta bűnügyi felügyelet alá helyezett férfi ellen, társait keresik.


 
 

hirpress.hu  police.hu

[2020.06.19]