2020.november.29

  • Vasárnap
  • Taksony
+10°C
  • Hétfő
  • +6°C/+15°C
  • Kedd
  • +7°C/+16°C
  • Szerda
  • +9°C/+17°C

Öt sértettet is elkábított, hogy kirabolja őket, az egyikük belehalt a gyógyszermérgezésbe

A férfi a vegyszert italba keverte és azzal kínálta meg ismerőseit, majd az öntudatlan állapotba került emberek készpénzét és mobiltelefonját eltulajdonította.

Fotó_mklu
Fotó_mklu

Öt sértettet is elkábított, hogy kirabolja őket, az egyikük belehalt a gyógyszermérgezésbe. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint leghamarabb tizennyolc év után szabadulhatna.

A vádirat szerint a vádlott, egy ötvennégy éves férfi,  2018-ban rendszeresen úgy szerzett meg értékeket, hogy régebbi vagy alkalmi ismerőseit elkábította egy gyógyszerhatóanyaggal. A férfi a vegyszert italba keverte és azzal kínálta meg ismerőseit, majd az öntudatlan állapotba került emberek készpénzét és mobiltelefonját eltulajdonította. A vádlott öt alkalommal fosztott így ki másokat, az egyik eset azonban tragédiával végződött. A férfi egy ideig egy időskorú sértettnél lakott, ahol egy másik bérlő lakrészébe besurranva lopott.

Emiatt a lakást el kellett hagynia, azonban az időskorú bérbeadót később rendszeresen látogatta, majd elhatározta, hogy őt is kirabolja. A vádlott üdítőbe keverve a bódítószert megkínálta a sértettet, majd amikor a bérbeadó megitta az italt és magatehetetlenné vált, az értékeit elvitte. Az idős sértett azonban nem tért magához, hanem néhány órán belül elhunyt.

A Fővárosi Főügyészség a terhelt, mint erőszakos többszörös visszaeső ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények, köztük időskorú sértett sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – halmazati büntetésként – ítélje letöltendő fegyházbüntetésre a vádlottat és a törvény kötelező rendelkezése alapján állapítsa meg, hogy  feltételes szabadságra nem bocsátható, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

A bűncselekmények a terhelt előéletére és a halmazatra figyelemmel akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethetők. Az ügyészség indítványozta, hogy abban az esetben, ha a vádlott az előkészítő ülésen a vád tárgyát képező bűncselekmény vonatkozásában teljes körűen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ítélje tizennyolc év fegyházra és tizenöt évre tiltsa el a közügyektől.

A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti.

hirpress.hu  mklu

[2020.08.04]