2020.november.26

  • Csütörtök
  • Virág
+10°C
  • Péntek
  • +6°C/+15°C
  • Szombat
  • +7°C/+16°C
  • Vasárnap
  • +9°C/+17°C

Felszámolt unokázós hálózatok – két év alatt 82 csalót vontak ki a forgalomból a budapesti nyomozó

A Budapesti Rendőr-főkapitányság speciális nyomozócsoportja az unokázós bűncselekményeket elkövető bűnszervezet 82 tagját fogta el, a bűncselekmények száma csoport megalakulása óta a harmadára csökkent.

Felszámolt unokázós hálózatok – két év alatt 82 csalót vontak ki a forgalomból a budapesti nyomozó
Felszámolt unokázós hálózatok – két év alatt 82 csalót vontak ki a forgalomból a budapesti nyomozó

Az időskorúak megtévesztésére szerveződött bűnözői körök által elkövetett unokázós csalások felderítésére Budapest rendőrfőkapitánya 2018 novemberében létrehozott egy speciális nyomozócsoportot. A csoport tizenkét nyomozóval kezdte meg működését, kidolgozták a bűnmegelőzési és felderítési stratégiákat, és az unokázós módszerrel elkövetett csalások nyomozása mellett koordinálták a kerületi kapitányságok munkáját is.  

A csalók a bűncselekmények elkövetésére ugyanazt a módszert használták; a sértetteket a szervezet egyik irányítója hívta fel - legtöbbször egy angliai telefonszámról- , és a beszélgetés során az időskorúak rokonának adta ki magát. A telefonáló volt, hogy azt állította balesetet okozott, és a kár megtérítéséhez azonnal pénzre van szüksége. A másik bevált módszerük, hogy az álrokon azzal hívta fel az idős embereket, hogy egy kétes ügy, vagy tartozás miatt fogva tartják, és akkor engedik szabadon, ha kifizeti fogvatartóinak a kért összeget.

Az álrokon, hogy elkerülje a közvetlen találkozásokat, meggyőzte a sértetteket, hogy ők nem tudnak elmenni a pénzért, hanem egy ismerősüket küldi el érte. Az idősek lakcímére ezután egy futárt irányítottak, aki a pénzt, ékszereket átvette, majd a csomagot továbbadta annak a bizalmi körnek, amelynek tagjai a pénzt elosztották, illetve eljuttatták a szervezet irányítóinak.

A bűnszervezet irányítói először családtagjaikat vonták be futárnak, azonban a sorozatos rajtaütésekkel a futárként foglalkoztatott rokonok megfogyatkoztak, a szervezők pedig egyre tágabb ismeretségi körökből verbuváltak futárokat; a legidősebb futár a 74 éves J. László volt, aki egy idős nőtől 20 millió forintot szerzett meg, őt a nyomozók a pénzátadás után elfogták, és a rekordösszegű kicsalt pénzt hiánytalanul visszaadták a sértettnek. Egy másik futár elébement elfogásának, 2020 szeptemberében feladta magát a rendőrségen, miután hallott a sorozatos rajtaütésekről.   A nyomozók az Egyesült Királyságból irányított két szervezet tagjai közül összesen 82 csalót; 63 futárt, 12 irányítót és 7 szervezőt fogtak el.

Az egyik bűnszervezet vezetőit, N. Csabát, L. Máriát október 1-jén, H. Ernőt és H. Marinát 2020. november 10-án fogták el az Egyesült Királyságban, ők jelenleg kiadatási őrizetben vannak. A másik angliai szervezet vezetésével gyanúsítható L. Attilát és H. Anasztáziát nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik.   

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztály unokázós nyomozócsoportja a két év során elfogott csalóktól több mint 51 millió forintot és ékszereket foglalt le, így a vagyonvisszaszerzéssel kártalanítani tudtak számos becsapott idős embert. A nyomozócsoport megalakulása óta az unokázós módszerrel elkövetett csalások száma 66 százalékkal csökkent.

hirpress.hu  police.hu

[2020.11.18]