2021.április.20

  • Kedd
  • Konrád, Tivadar

Az Nhp Hajrá keretösszege 3 ezer milliárd forintra nő

Az Nhp Hajrá keretösszege 3 ezer milliárd forintra nő  


Elmondta, hogy a bővítést a járvány elhúzódása indokolta, annak elmúltával pedig a program átalakítására is sor kerülhet.
    A jegybank monetáris tanácsa sikerként értékelte, hogy az Nhp Hajrá az elmúlt egy évben csaknem 31 ezer vállalkozást juttatott kedvező feltételekkel összesen mintegy 2050 milliárd forint hitelhez - tette hozzá Patai Mihály.
    A növekedési hitelprogramok az elmúlt 8 évben 70 ezer vállalkozást segítettek 5400 milliárd forint kölcsönnel.
    A sajtótájékoztatón átadták az első idei NHP Hajrá Kiválósági Díjat. 2021 első három hónapjában az OTP közvetítette a legnagyobb hitelösszeget a programban. Wolf László vezérigazgató-helyettes közölte, hogy eddig csaknem 10 ezer vállalkozással kötöttek szerződést több mint 500 milliárd forint értékben.
    Az MNB hitelösztönzők igazgatóságának igazgatója a díj átadásakor kifejtette, hogy az NHP Hajrá elsősorban a vállalkozások működését segített fenntartani az elmúlt 1 évben. Pulai György hozzátette, hogy a szabad felhasználású kölcsönök jelentős részben álláslehetőségek megőrzését támogatták, de a teljes összeg harmada beruházásokhoz járult hozzá. Túlnyomó részük a kereskedelmet, a feldolgozóipart, a mezőgazdaságot, az építőipart, és az ingatlanügyleteket finanszírozta. A teljes volumen kétharmada mikro- és kisvállalkozásokhoz került.


MTI 2021. április 6.

Minden jog fenntartva © - OT

[2021.04.06]

 

Galgóczi Ágnes: javulnak a járványügyi adatok

3 millió 252 ezer a beoltott, 3706 az új fertőzött, elhunyt 205 beteg