2021.április.19

  • Hétfő
  • Emma

Országos tisztifőorvos: már látszik a járvány harmadik hullámának tetőzése

Országos tisztifőorvos: már látszik a járvány harmadik hullámának tetőzése  


Müller Cecília hozzátette: tekintettel azonban arra, hogy az országban jelenleg elsősorban a vírus brit variánsa fertőz, nem lehet megmondani, meddig tart "a platószakasz".
    Felhívta a figyelmet arra, hogy "ez rajtunk is múlik", továbbra is fontos betartani a szabályokat azoknak is, akik már a második adag védőoltásukat is megkapták.
    Nem szabad megfeledkezni arról, hogy bár a beoltottak egészsége biztosított, sokan várnak a védőoltásra, felelősséggel tartozunk egymás iránt - jelentette ki.
A tisztifőorvos elmondta: az elmúlt 24 órában 4814 fertőzöttet azonosítottak és 272-en, köztük fiatalok is elhunytak. Kicsit csökkent, 11 663 a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezeltek száma, gépi lélegeztetésre 1337-en szorulnak.
Müller Cecília biztató jelnek nevezte, hogy a 13. héten 11 725-tel csökkent az azonosított fertőzöttek száma az előző héthez képest. A fertőzöttek átlagéletkora 46 év, 54 százalékuk nő, 46 százalékuk férfi.
    Az életkor szerinti arányok csak csekély mértékben változtak, az azonosított fertőzöttek 23 százaléka a 40-49 éves korosztályból kerül ki, 17 százaléka az 50-59, 15 százaléka a 30-39 évesek közül, 12 százaléka a 20-29 éves korosztályt reprezentálja - fejtette ki.
    A tisztifőorvos szólt arról, hogy a fertőzésben Magyarország településeinek 99 százaléka érintett, vagyis a vírus az egész ország területén jelen van és fertőz is.
Az összes települést tekintve a fertőzöttek 16 százalékát Budapesten, 14 százalékát Pest megyében, 6 százalékát Borsod-Abaúj-Zemplénben azonosították, a legkevesebbet, 2 százalékát változatlanul Zalában diagnosztizálták, azonban utóbbiban nőtt a fertőzöttek száma - mondta el.
    Müller Cecília a járvány dinamikájáról az mondta, hogy az előző héthez képest a fertőzöttek száma a legnagyobb arányban Baranyában, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala megyében nőtt. A növekedés az elmúlt héten Baranyában 15, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 3, Zalában 1 százalékos volt az előző héthez képest.
    További 17 megyében és a fővárosban ugyanakkor csökkent a fertőzöttek száma: a legjelentősebben Vas megyében, ahol 32 százalékkal kevesebb volt a pozitív eset, de Győr-Moson-Sopron megyében is 31 százalékos, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében 29-29, Budapesten 27 százalékos volt a csökkenés - jelezte.
    A tisztifőorvos kitért arra, hogy már 2 608 084 ember kapott koronavírus elleni védőoltást Magyarországon, 1 077 947-en a második adagot is megkapták. "Ez rendkívül örömteli, hír, mert a lakosság 26 százaléka beoltottá vált" - jelentette ki. Hozzátette, ez lakosságarányosan az európai uniós átlag kétszerese.
    Továbbra is ötféle vakcinával oltanak Magyarországon és tárgyalnak hatásos, biztonságos vakcinák beszerzéséről - mondta. Hozzáfűzte: a jövő hétre várják a Janssen 28 800 adagos oltóanyag-szállítmányát.
    Közölte: ez "ugyan nem jelentős mennyiség" ebből az egyadagos vektorvakcinából, de - mint hozzátette - ennek is örülnek, hiszen minden vakcina egy ember védettségét jelenti a betegség súlyos lefolyásától, szövődményes formáitól.
Müller Cecília beszámolt arról, hogy folytatódik az iskolai, bölcsődei és óvodai dolgozók soron kívüli oltása, csütörtöktől vasárnapig 100 ezer embert hívnak be az oltópontokra.
    A tisztifőorvos az AstraZeneca vakcinájáról azt közölte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) állásfoglalása szerint lehet összefüggés a vakcina beadása és a vérrögképződés között, de ennek csak a lehetséges voltát mondták ki.
    Ezért a gyógyszerügynökség továbbra is javasolja a vakcina használatát, mert az alkalmazása lényegesen több előnnyel jár, mint amekkora veszélyt a fertőzés kockázata, illetve a vakcina beadásának elhagyása jelent - mondta. Jelezte: az uniós egészségügyi miniszterek egyeztetésén elhangzott: további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy az esetleges összefüggést biztonsággal ki tudják mondani.
    Müller Cecília hangsúlyozta, Magyarországon a rendelkezésre álló, 2019-ig visszamenőleg elemzett adatok alapján az átlagpopulációban nem találtak többletmegbetegedést a bármelyik vakcinával oltottak és a nem oltottak között. Sőt, az oltást megelőző időszakban sokkal több trombózisos esetet jelentettek.
    Magyarország követi az EMA ajánlását, és továbbra is alkalmazza a vakcinát, a saját adatai is erre késztetik - közölte.
A tisztifőorvos kitért rá, hogy egy nyolc hónapos csecsemő is szerepel a koronavírus-fertőzéssel érintett elhunytak listáján, de a kisgyermek esetében - tette hozzá - nem ez volt a halál oka, a szervezetében azonban kimutatták a Covid-fertőzést is.
    Müller Cecília kifejtette: az igazságügyi orvosszakértő megállapítása szerint a kisgyermek meningococcus baktérium okozta vérmérgezésben hunyt el, de miután a környezetében sokan koronavírus-fertőzöttek, ezt a vírust a csecsemő szervezetében is kimutatták.
    Az országos tisztifőorvos megjegyezte: a csecsemő azért kerülhetett fel a koronavírus-fertőzésben érintettek halálozási listájára, mert Magyarországon a kezdetektől transzparens adatszolgáltatásban a halál okától függetlenül mindenkit szerepeltetnek, aki igazoltan koronavírus-fertőzött volt. Magyarországon ugyanakkor nem azonosítottak eddig még egyetlen olyan gyermeket sem, aki koronavírus miatt hunyt volna el - hangsúlyozta Müller Cecília.


MTI 2021. április 8.

Minden jog fenntartva © - OT

[2021.04.08]

 

Galgóczi Ágnes: javulnak a járványügyi adatok

3 millió 252 ezer a beoltott, 3706 az új fertőzött, elhunyt 205 beteg