2022.január.26

  • Szerda
  • Vanda
0°C
  • Csütörtök
  • 0°C/+4°C
  • Péntek
  • 0°C/+4°C
  • Szombat
  • +2°C/+6°C

Vádat emeltek a baltás gyilkos ellen, aki felgyújtotta az áldozatait

Éghető anyaggal locsolta le a már élettelen testeket, majd ismét meggyújtotta őket.

Vádat emeltek a baltás gyilkos ellen, aki felgyújtotta az áldozatait
Vádat emeltek a baltás gyilkos ellen, aki felgyújtotta az áldozatait

A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a két sértett – apa és fia – a bűncselekmény elkövetésének idején egy nagykőrösi, romos tanyaépület rendbehozatalán dolgozott. A még tizennyolc év alatti fiú egyik karja születési rendellenesség miatt csökevényesen fejlődött.

Március 31-én az elkövető a tanya mellett kerékpározott el és szóba elegyedett a sértettekkel, akik cigarettával kínálták. A vádlott segített a sértetteknek fát vágni, így került hozzá egy balta. Miután a férfi meglátta a fiatalabb áldozat övtáskáját, értékei megszerzéséért a tanya melléképületében a baltával hátulról fejbe verte.

Magához vette az övtáskából a fiú mobiltelefonját, a házba ment, és ott az apát is legalább négyszer fejbe vágta. Ezután értékek után kutatott, majd mielőtt elhagyta a tanyát, mindkét testet meggyújtotta. A fiatalabbik sértett testének meggyújtásakor még élt.

Aznap éjszaka az elkövető visszatért, és éghető anyaggal locsolta le a már élettelen testeket, majd ismét meggyújtotta őket. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai néhány nap alatt elfogták az elkövetőt, aki ellen a főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember, illetve a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.

hirpress.hu  mklu mti

[2021.11.30]