2021.május.15

  • Szombat
  • Zsófia
+10°C

ITM: meghosszabbították a diákigazolványok érvényességét

ITM: meghosszabbították a diákigazolványok érvényességét  


Schanda Tamás közlése szerint az intézkedésnek köszönhetően a köznevelésben tanulók a 2019/2020-as tanév érvényesítő matricát, a felsőoktatásban hallgatók pedig a 2019/2020-as tanév első és második féléves matricát, illetve a 2020/2021-es tanév első féléves matricát is használhatják.
     Kifejtette, más országokhoz hasonlóan Magyarországon is meredeken emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma.
    "Csak a megfelelő átoltottság elérésével tudjuk legyőzni a vírust, de addig is mindent meg kell tennünk, hogy fékezzük a terjedését. Éppen ezért a diákok, hallgatók, az iskolák és a felsőoktatási intézmények munkatársai védelme érdekében csökkentjük az érintkezéssel járó ügyintézési terhet" - hangsúlyozta.
     Schanda Tamás emlékeztetett: jelenleg ötfajta vakcina áll a magyar emberek rendelkezésére, és mindenki, aki regisztrált, megkaphatja az első oltást húsvétig, de továbbra is fontos, hogy az emberek alkalmazzák a védekezés már jól bevált módszereit.
    "Viseljünk maszkot, tartsunk legalább 1,5 méter távolságot, és törekedjünk a személyes találkozások gyakoriságának csökkentésére" - kérte az államtitkár.


MTI 2021. március 3.

Minden jog fenntartva © - OT

[2021.03.03]

 

Orbán Viktor: 4 millió honfitársunk beoltva

ITM: májusban is elérhető lesz az ingyenes internet

Már a 16-18 éves fiatalokat is lehet regisztrálni oltásra!

ITM: májusra is igényelhető az ágazati bértámogatás

Orbán: újabb szakaszhatárhoz érkezünk a járvány elleni küzdelemben

Mai Pfizer oltásra is lehet már online időpontot foglalni